A cink, mint potencianövelő

Bizonyára hallottál már a cink, mint fémes elemről, amelyet a könnyűipar használ. Kevesen tudják azonban, hogy a szervezetünk számára is hasznos kis mértékben!  Melyek azok a kedvező élettani hatásai, ami miatt elengedhetetlen?

A cink szerepe a szervezetünkben a sejtek határoló hártyájának, vagyis a sejtmembrán integritásának fenntartásában van. Enélkül a membrán sérülékennyé, és a káros hatásokkal szemben kevésbé ellenállóvá válik, amely a sejt életképességének nagymértékű csökkenését vonja maga után. Mindezek függetlenek a sejttípustól, vagyis valamennyi sejtre jellemzőek. És ez utóbbi talán a legfontosabb, ami elmondható!

Mint a nyomelemek legnagyobb része, a cink is kiemelkedő szerepet tölt be a szervezetben lezajló enzimatikus folyamatok szabályozásában. Számos enzim működéséhez szükséges úgynevezett aktív centrumok kialakításán, vagy leginkább a fehérjetermészetű enzimek térszerkezetének stabilizálásán keresztül. De a cink ugyanígy részt vesz a nukleinsavak (DNS, RNS) térszerkezetének helyes beállításában is. Ez a stabilizáló tulajdonsága az, ami további hasznos élettani tulajdonságokat és eredményeket hoz magával. Mint, például az inzulin térszerkezetének megfelelő stabilizálása is cink jelenlétéhez kötött.

Ezáltal a vércukorszint szabályozva lesz, ami áttételesen az anyagcsere-állapot egyensúlyi helyzetének fennmaradására van hatással!

Ami a potencianövelő eredményeket illeti, a hormonok szintézisét is elősegíti, szabályozza. Bár a potenciát és ezáltal a libidót közvetlenül nem növeli, különféle nemi hormonok által, de olyan élettani együttest hoz létre, amelyek a fentieket okozzák. Mik is ezek? A cink direkt módon befolyásolja a spermiumok kialakulását, másrészt semlegesíti az olyan nehézfémek spermiumképződésre kifejtett káros hatását, mint amilyet az ólom és a kadmium okoz. Ez a védelmi szerep nemcsak a spermára van hatással, hanem az egyéb ártalmas fémes hatásokra is. Tehát elmondható, hogy detoxikáló szerepe van!

Emelett a bőrt is ápolja!

Különösen a tinédzserek körében általános probléma a bőrpír, pattanás és akné. Ez megnehezíti a párválasztást és ezáltal általános depresszióhoz, önbizalom csökkenéshez vezethet. Mivel a cink antibakteriális hatással bír, alapvető szerepe van a gyulladt, pattanásos bőr kezelésében. Ez amiatt történik, mert a fémes elem hámosító hatással is rendelkezik, amely nagy segítség a bőr sérüléseinek gyors kijavításában. Sőt, az ekcéma ellen is hathatós segítséget nyújt! Szintén ide vehetjük a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tüneteinek enyhítését is.

Mennyi az optimális mérték, amit bevihetünk belőle a szervezetünkbe?

Nyilván emberfüggő a pontos mennyiség, ugyanakkor a gyermekek testsúlykilogrammra vonatkoztatott cinkszükséglete magasabb, mint a felnőtteké, mivel a cink relatív nagyobb mennyisége szükséges az intenzív növekedési folyamatok, a nemi érés időszakában. Szakemberek a gyermekek számára napi 3-10 milligrammot, míg a felnőtteknek napi 10 milligrammot írnak elő. A cinkbevitel megengedhető felső hatértéke 40 milligramm naponta, szigorúan csak felnőttek esetében! Túladagolás esetén fémes és keserű szájízet, gyomorfájdalmat – amely hányingerrel, hányással, görcsökkel és véres hasmenéssel párosul – tapasztalhatunk.

a marhahús egészséges
A marhahús fogyasztása a cinkbevitel szempontjából egészséges!

 

Ellenkező esetben, vagyis cinkhiány esetén, a gyermekeknél lassú növekedés, krónikus hiány esetén fejlődésbeli elmaradás tapasztalható. Emellett csökkenti a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, ami miatt gyakoribbá válnak a vírusos megbetegedések. A bőr szárazzá és repedezetté válik, ekcéma alakulhat ki. A haj és a köröm egészségtelen megjelenésű, fehér foltos lesz. A hormonrendszer egyensúlya felborul és zavar támad a nemi funkciók terén is. Tehát a nemi fejlődés, illetve annak elmaradása témánk szempontjából a legfontosabb!

Miben található cink?

A cink megtalálható táplálékkiegészítőkben, amelyek szedése esetén fokozottan ügyelni kell a mértékre. Szerencsére azonban számos ételben is találhatunk belőle! A cink bőségesen megtalálható az olyan fehérjében gazdag ételekben, mint a hüvelyesek, a tojás, a tej, a húsfélék és mindenféle tengeri herkentyűk, halak. Egészen konkrétan ide sorolhatjuk a borjúmájat, a shiitake gombát, a spenótot és a szarvashúst. De hasonlóan jó a spárga, a mángold, a kagyló, a bárányhús, a marhahús, a juharszirup, a rák, a zöldborsó, a joghurt, a zab, a tökmag, a szezámmag, a pulykahús és a tönköly is. Ezek fogyasztása kiegyensúlyozott cinkfelszívódást eredményez. Ám fontos, hogy ezzel egyidejűleg magas rosttartalmú ételeket ne fogyasszunk, illetve tetraciklint tartalmazó antibiotikumot ne szedjünk, ugyanis ezek szedése rontja a felszívódás mértékét, illetve sebességét!

 

AJÁNLOTT TERMÉKEK

BOOM BOOM TERMÉKCSOMAG AJÁNLATAINK

Boom Boom vélemény:

Sosem gondoltam volna hogy ekkora szexuális élményt nyújthat egy potencianövelő kapszula. Sok kétség volt bennem mikor megrendeltem a BOOM BOOM  terméküket, amit felváltott a bizonyosság érzése. Azóta minden barátomnak ajánlom ha egy kis izgalmat akar csempészni az intim együttlétbe.

Sándor

ALPHA MAN TERMÉKCSOMAG AJÁNLATAINK

ALPHA MAN VÉLEMÉNY:

Végre egy multivitamin ami kifejezetten nekünk férfiaknak szántak. És tényleg hatásos. Szkeptikus voltam mikor megrendeltem, de minden elképzelésemet felülmúlta. Az ALPHA MAN hatására sokkal energikusabbnak érzem magam és jobb a közérzetem is. 

Tihamér

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Neked milyen a potencia szinted?
Tudd meg szükséged van e potencianövelőre vagy immunerősítőre!

Töltsd ki a villám kvízd most és e-mail-ben értesítünk az eredményről!

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Töltsd le Te is ingyenesen a Káma-szutrát:
Szerelmi technikák szeretőknek

Kámaszutra e-book pdf termék

Küldjük e-mailben:

PIACVEZETŐ
POTENCIANÖVELŐ SZEREK:

BOOM-BOOM 

GENTLEMANUS 

HASZNOS GYORSLINKEK:

POTENCIANÖVELŐK ÉS MÁS TERMÉKEK:

(Telefonos rendelés, információkérés
munkaidőben : H – CS: 8:30 – 16:00,
P: 9:00 – 16:00)

Potencianövelő szerek

Ez a weboldal „cookie-kat” más néven „sütiket” használ.