Barion Pixel

A szüzesség elvesztése és az első partner

A képen egy fiatalt párt láthatunk, akik a padlón készülnek szexelni. Céljuk a szüzesség elvesztése.

A szüzesség elvesztése a szexuális életünk legfontosabb lépcsőfoka, a felnőtté válásunk legizgalmasabb része! Az aktus legtöbb esetben örök emlék, még akkor is, ha nem sikerült túl jól a legelső alkalom. A nemi vágy mellett egyéb, fontos szexszuálpszichológiai érzelmek is szegélyezik az eseményt, mint például a kötődés. Ennek témáját járjuk most körbe!

Bár a szüzesség elvesztése egy fontos dolog mindkét nem számára – meglepő módon – szinte csak a nők szüzességével foglalkozunk. Ennek elsősorban sokféle biológiai és néhány társadalmi oka van.

A társadalmi oka a régi társadalmak – férfiközpontúbb – felépítésében van. Továbbá a szüzesség elvesztése egy tapasztalható dolog a nőknél, míg férfiak esetében nem. Bár sok esetben a egy kislány felnőtté válásának az első jele a menstruáció volt – hiszen ekkor adhatták férjhez az utódnemzés miatt – a tisztaság, az érintetlenség fogalmai továbbra is értékként és célként áltak sok nő előtt. A biológiai okok sokkal inkább adnak választ a mikor, kivel és hogyan kérdésekre. Ezekre a válasz(oka)t a szexuális érettség, érzelmi intelligencia és a két nem érzelemvilágának eltérése ad.

Mikor:

A mikorra adott válasz minden generációnál kicsit más, de alapvetően három korcsoportot lehet megkülönböztetni.

  • 13-14 éves kor
  • 17-21 éves kor
  • 25-30 éves kor

A korán kezdők és a későn érők életkora egyáltalán nem befolyásolja a későbbi, boldog szexuális életet, hiszen a lelki és érzelmi érettség nincs életkorhoz kötve. A szüzesség elvesztése korai életkorban azonban lehet társaságbeli nyomás eredménye is. A fiúknál a rossz teljesítménytől, a lányoknál a fizikai fájdalomtól való félelem az, ami leginkább kitolja az első együttlét idejét. Tinédzser korban elenyésző ugyan a számuk, de vannak páran olyanok is, akik a helytelen felvilágosítás miatt beteges módon félnek a nemi betegségektől, illetve a nem kívánt terhességtől.

Ugyanakkor az sem helyes, ha túl sokáig várunk!

A szüzesség megőrzése nem bűn, de sok esetben nem a lehetőség hiánya áll a háttérben. Inkább olyan okok, mint például az önmegvalósítás hiánya vagy a nem tisztázott férfi és női szerepek, negatív tapasztalat, abúzus. Ilyenkor sok esetben a nők munkába, a férfiak a virtuális világba menekülnek. Elidegenednek saját szexualitásuktól és mégjobban begubóznak.

A szüzesség elvesztése a férfiak és nők, belső és külső késztetések tükrében:

Másképp élik meg első szexuális együttlétüket a fiúk és a lányok. Mivel a fiúk pénisz- és aktusorientáltak, számukra a szexuális vágyak megélése többnyire belső késztetés, ami a biológiai fejlődés – hormon- és spermatermelődés, ejakuláció – eredménye, ellenben a nőknél ez külső, plátói szerelem által beindított folyamat. Természetesen mindekettő hasonlóan erős késztetés, különösen akkor, ha azt a korán elkezdett pornó fogyasztás is serkenti. Sok esetben előfordul továbbá, hogy a szüzesség elvesztése csak azért következik be a lánynál, nehogy partnere otthagyja őt.

Kivel:

Az első együttlét utáni kötődést alapvetően két döntő tényező befolyásolja: jó vagy rossz élményt szereztünk?

Az első együttlét, a szüzesség elvesztése később kellemes, esetleg kacagtató emlékké válik, főleg, ha mindkét fél szűz. A konkrét esemény előtt valószínűleg mindenki szétstresszelte magát. Ha a fiú magával foglalkozik és nem a lánnyal, vagy a fiú hamar elélvez, akkor valószínűleg a lány számára nem lesz fantasztikus élmény a szeretkezés.Ha a lányok úgy érzik, elkapkodták az első szeretkezést, előfordulhat, hogy évekig nem vágynak majd a testi kapcsolatra, esetleg elfogadják, hogy ez „szolgáltatás”, amely során nem valósulnak meg a vágyaik, legrosszabb esetben ez az állapot frigiditást is előidézhet.

Fiúknál a negatív élmény, korai magömléshez, esetleg merevedési problémához vezethet. A kezdeti stressz elsőrendű probléma a fiúk libidó-szintjének csökkenését tekintve. Sok esetben az óvszer nem megfelelő felhelyezése – ,,bénázás” – súlyos kizökkentést okozhat. Idősebb lányok esetében érdemes tablettát szedni vagy a helyes óvszerhasználatot gyakorolni. Fontos, hogy a fiú türelmesen álljon a lányhoz.

Másféle veszélye is van annak, ha a fiatalok nem várnak a pozitív készenléti állapotra. Ilyenkor a szerelem beteljesedése helyett egyszerű nemi aktussá válhat az érintkezés, ami fiúknál akár Casanova-szindróma, lányoknál pedig nimfománia kialakulásához is vezethet: mindkettő a mennyiségi és nem a minőségi szexen alapul. Szerencsére, a következő kapcsolat során törlődhetnek az előző kapcsolatban szerzett kellemetlen szexuális élmények. Azt fontos tudni, hogy az első szexuális tapasztalatok, bár meghatározóak, de teljesen átalakíthatóak, csak tenni kell érte. Ez a szexuálterápia egyik lényege. A változást viszont akarni kell!

A szüzesség elvesztése elsősorban lelkileg kapcsolja össze a párt. Ez egy megmásíthatatlan és egyszeri alkalom, még akkor is, ha ezt hosszas járás és pettingelési időszak előzte is meg. Ellenben a további nemi érésre és szexuális életre nincs különösebb hatással. Fiatalabb korban tombolnak a hormonok és könyebben esünk szerelembe, azt el kell fogadni, hogy az első partnerünkkel való viszony valószínűleg nem tart örökké! Egzakt kutatás nem létezik erre, viszont sokféle fórumon találhatunk erről tapasztalati beszámolókat.

Hogyan:

Melyik a legjobb szexpóz az első alkalomra?

LEGKERESETTEBB TERMÉKEINK

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Neked milyen a potencia szinted?
Tudd meg szükséged van e potencianövelőre vagy immunerősítőre!

Töltsd ki a villám kvízd most és e-mail-ben értesítünk az eredményről!

Szólj hozzá

Töltsd le Te is ingyenesen a Káma-szutrát:
Szerelmi technikák szeretőknek

Kámaszutra e-book pdf termék

Küldjük e-mailben:

Első vásárlóként a Kosár oldalon válts be a KUPON10 kuponkódot és 10% kedvezményt kapsz!

Ez a weboldal „cookie-kat” más néven „sütiket” használ.