Barion Pixel

Miért maradnak a férfiak tovább agglegények?

Férfi ülve magányosan bámul maga elé.

Korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy 25 éves kora után valakik még agglegények legyenek. A mai kor emberénél azonban ez az életkor teljesen kitolódott. Álljon itt pár ok, hogy miért is van ez!

Elöljáróban annyit, hogy a házasság funkciója, mára teljesen megváltozott!

A XX. század végére a házasság teljesen elkopott és elvesztette jelentőségét. A fiatalok házasodási szándéka – maga a döntés – teljes mértékben a kezükbe került és ezt a családok idősebb tagjai tudomásul vették. Nem volt többé társadalmi presztízs-értéke annak, hogy ki milyen társadalmi osztály tagja. Egyúttal már nem a házasság volt az egyetlen társas forma. Megjelent a együttjárás fogalma! Az agglegények elnevezés helyett a, ki van kapcsolatban kérdésköre került inkább előtérbe! A kor többé nem számított! Az agglegények kifejezés magában hordozza a ,,valamihez már túl öreg” kifejezést. Ez ma már szintén értelmét veszítette. Persze a szexuális életünk, biológiai értelemben korhoz kötött, maga szerelem, a társas viszony egyáltalán nem. Mivel egy házasságot ,,alig” több macera felbontani, mint egy kapcsolatot, ezért sorra képződnek párok, illetve bomlanak szét kapcsolatok!

Bár az agglegények kifejezés jobbára eltűnt, azért sokan vannak pár nélkül idősebb korukra. Mi lehet ennek az oka?

Az agglegények számának növekedése miatt az alacsony önbecsülés és a nem vonzó megjelenés ördögi körforgása a leginkább hibáztatható ok! Az alacsony önbecsülésű férfi teljesen elhagyja magát és ezáltal elveszíti a kisugárzását, ami a legvonzóbb tulajdonsága lehetne. A bizonytalan emberek gyakran félnek attól, hogy elhagyják a maguk kis komfortzónáját. Ehhez tartozik, hogy korábban a közösségi oldalak, mint például a Facebook és az Instagram kifejezetten arra buzdított, hogy mozdulj ki és az élményeidet oszd meg! Mára éppen ezek használata áll a kimozdulás útjába. Paradox módon erre a különféle társkereső appok megjelenése is rátett egy lapáttal, hiszen a konkurencia látványa sokakat elbizonytalaníthat.

Az önbecsülést pedig teljesen lerombolhatja az örök kérdés: merjünk-e egyediek lenni vagy másoljunk másokat?  A férfias jellegeket mindinkább megpróbáljuk elrejteni és hasonlóvá válni másokhoz. A metroszexualitást sokan összekeverik az igényességgel. Egyáltalán nem szükséges egy férfinak lemondania egy jól ápolt testszőrzetről!

Az állandó dicsekvés és önfényezés!

Sok nő számára kifejezetten taszító lehet, ha a férfi részéről kizárólag önfényezést hall. Ez tartalmatlanságot mutat nagyon sok esetben. Egy nő észreveszi, ha a férfi intelligens, hasznos és sikeres! Ezesetben az agglegények kifejezés kifejezetten megállja a helyét, hiszen azt sugallja, hogy a férfi régóta egyedülálló és ennek ő maga az oka! Bármelyik férfi-típusba is tartozz (alfa, béta, szigma…), az állandó dicsekvés nem mutat másnak. Kikerülhetsz a saját súlycsoportodból és egy olyan ligához tartozónak vélheted magad, ami nem illik hozzád. Emiatt pedig valóságos csalódás özön hullik majd rád!

A túlzásba vitt munka megöli a társas kapcsolatainkat!

A home office, az otthonról végezhető állandó munka sötét oldala ez. Bár az elején sokan meg vannak győződve, hogy jól elválasztott munkával és magánélettel, én-idővel rendelkeznek; hamar átesnek a ló túloldalára! 

Munkavégzés otthonról. Jobbára agglegények.

A magánéletünket nem minden esetben kell otthon hagynunk, ha munkába megyünk! Nyugodtan szerezzünk barátokat és tágítsuk ismeretségi körünket! Ezesetben kiszabadulunk előző kapcsolataink emlékeinek fájó béklyóiból, válási traumákból. Garancia persze nincs rá, hogy ezúttal nem futnak bele újabb fájdalmas viszonyba, ám aki nem mer élni és nem mer kockáztatni, az egyúttal a párkapcsolatok pozitív velejáróiról is lemond.

Az egyedüllét megszokása!

Az agglegények, főleg a 30-as éveik után annyira megszokják már a magányt, hogy kellemetlenül és/vagy feszengve érzik magukat egy nő társaságában. Ez talán a legrosszabb opció és a legveszélyesebb ok mind közül, hiszen ha a férfi már késztetést sem érez arra, hogy egy éjszakánál hosszabb kapcsolatokra tegyen szert, akkor bizony a boldog párkapcsolat és a házasság/családépítés is örökre álom marad. Az agglegénység mint olyan, biztonsági játékká válik és immár a párkeresés okoz frusztrációt. 

Megoldás:

A megoldás pusztán annyi, hogy nem gáncsolod önmagad és megfogadod a fenti tanácsokat. További tippekért és információért pedig kövesd a blogunkat!

LEGKERESETTEBB TERMÉKEINK

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Neked milyen a potencia szinted?
Tudd meg szükséged van e potencianövelőre vagy immunerősítőre!

Töltsd ki a villám kvízd most és e-mail-ben értesítünk az eredményről!

Szólj hozzá

Töltsd le Te is ingyenesen a Káma-szutrát:
Szerelmi technikák szeretőknek

Kámaszutra e-book pdf termék

Küldjük e-mailben:

Első vásárlóként a Kosár oldalon válts be a KUPON10 kuponkódot és 10% kedvezményt kapsz!

Ez a weboldal „cookie-kat” más néven „sütiket” használ.