Barion Pixel

Ezért egészséges a maszturbálás!

Dildó és óvszer

A maszturbálás tevékenysége egyidős az emberiséggel, vethetnénk fel viccesen. Mindenki csinálja – mégha időszakosan is – mert fontos része a a szexuális érésnek.

A hormonoktól fűtött fiatalok a maszturbáció által ismerik meg a testüket. Egyesek szerint ösztönös, mások szerint inkább bűnös tevékenység! De miért egészséges, ha egyáltalán? Adott kultúrára és évszámra jellemzően a maszturbálás hol szégyenletes és tilos, hol megengedett és természetes volt. Azt, hogy éppen hol, milyen szabályok uralkodtak, azt az adott közegre jellemző, uralkodó erkölcs és vallási rendszer szabta meg. Még ma is fel tudunk sorolni olyan helységeket, ahol aki maszturbál, egyenesen bűnt követ el, míg máshol – szerencsésebb esetben – magában szégyenkezik. Persze azért, hogy az ifjakat távol tartsák ettől a szerintük káros szokástól, kitaláltak mindenféle tudománytalan bolondságot, amivel bűntudatot keltettek ok nélkül.

Mi lehet az igazság?

Akárhogyis az teljesen biztos, hogy az emberiség nagy része maszturbált már vagy fog. Rengeteg statisztika árulkodik erről; sőt arról is, hogy a férfiak mellett a nők is igen aktívan. A tevékenység nem kor- vagy nemfüggő! A nemiszerveink nem csak arra vannak, hogy az utódlást elősegítsék. Ha pusztán ez lenne a cél, az aktus nem lenne élvezetes – vagy a nemiszerv izgatása magában – továbbá nem létezne külön szexuális, valamint reprodukciós ösztön.

A nemi érés a pubertás során megy végbe. Ez egy több év alatt lejátszódó folyamat, amely végén a kislány vagy kisfiú szaporodóképes felnőtté válik. Mindez együtt jár a nemiszervek teljes kifejlődésével, valamint a másodlagos nemi jellegek megjelenésével. A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik, de ezek eltolódhatnak: ilyenkor beszélhetünk korai, illetve kései nemi érésről.

Miért egészséges hát a maszturbálás?

Boldogabbá tesz.

Az emberek szeretik az örömöket és jól is teszik. Az orgazmus endorfint, dopamint és oxitocint szabadít fel, amelyek természetes hangulatjavítók, boldogsághormonok. Nincs szükség gyógyszerekre vagy drogokra, ha van ennél egyszerűbb, gyorsabb és veszélytelenebb módszer is.

Jobban megismerjük a saját testünket. 

A saját testünk a legjobb barátunk kell, hogy legyen, mert egy életen át elkísér. Megvan a lehetőségünka maszturbálás által, hogy minél jobban megismerjük azt. Az ismereteket pedig szex közben kamatoztathatjuk igazán!

Javítja a szexuális életet. 

A maszturbáció segítségével a férfi és a is jobban tudja majd, hogy mire van szüksége, amit a minél nagyobb közös élvezet érdekében a partnerének is elmagyarázhat. Ugyanígy azt is elmondhatja neki, hol érintse meg ahhoz, hogy nagyobb izgalmi állapotba kerüljön, és hol ne, mert nincs semmilyen hatása. Ugyanakkor a szex közben magunkhoz nyúlni sem bűn, ha úgy tekintünk rá, mint az élvezetek hatványozására!

Segít aludni.

Az önkielégítés viszont oldja a fizikai és érzelmi feszültséget, így ellazítja a testet.

Csökkenti a szexuális feszültséget.

A maszturbálás rengeteget segít a problémán, és randira is higgadtabban mehetünk. A korai magömlés esélye jelentősen lecsökken.

Stresszoldó hatású. 

Nemcsak a szexuális feszültséget csökkenti, hanem az élet más területein is hasznos, sőt, kifejezetten eredményes módszer hírében áll.

Szexuálisan is karban tartja a testet.

Két partner között – szakítástól az új kapcsolatig – gyakran hosszabb idő is eltelik, a kielégületlenség pedig a testre is hatással van. A maszturbáció rugalmasan és egészségesen tartja a szöveteket, serkenti a vérkeringést, és az agynak is szüksége van az izgalmi állapot fenntartására. A szex persze erre tökéletesen alkalmas, de ha éppen nincs, a dolog egyedül is megoldható.

Új lendületet adhat egy kapcsolatnak.

A párkapcsolatokban biológiai szempontból nem mindig működik ugyanolyan belső órával a fiú és a lány, bármennyire szeretik is egymást. Ez feszültséget teremt a párok tagjai között, és talán szerencsésebb, ha ezt maszturbációval vezetjük le, mint ha keresünk egy titkos partnert hozzá.

Többszörös orgazmus.

A nőknek színtiszta élvezet, a férfiaknak dicsőség! Egyszer, kétszer, háromszor? Minden csak rajtuk múlik, ez ugyanis tanulható nem más, mint a maszturbálás által szex előtt és közben is. Sőt az orális szex tulajdonképpen maszturbáció.

Nincsenek árnyoldalai.

Ezt fontos kihangsúlyozni: a maszturbációnak egyáltalán nincsenek káros hatásai. Nem gyengül az immunrendszer, nem okoz semmilyen fertőzést, nem pusztítja az agysejteket, nem ,,amortizálja” a nemiszervet és nem csökkenti a potenciát stb.

LEGKERESETTEBB TERMÉKEINK

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Neked milyen a potencia szinted?
Tudd meg szükséged van e potencianövelőre vagy immunerősítőre!

Töltsd ki a villám kvízd most és e-mail-ben értesítünk az eredményről!

Szólj hozzá

Töltsd le Te is ingyenesen a Káma-szutrát:
Szerelmi technikák szeretőknek

Kámaszutra e-book pdf termék

Küldjük e-mailben:

Első vásárlóként a Kosár oldalon válts be a KUPON10 kuponkódot és 10% kedvezményt kapsz!

Ez a weboldal „cookie-kat” más néven „sütiket” használ.