Barion Pixel

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

Perfect Enterprises Kft. (8220 Balatonalmádi Árok utca 7 a továbbiakban: Szolgáltató), https://gentlemanus.hu/ weboldal (a továbbiakban: Honlap) működtetése során a Honlapra látogatók és a Honlapon regisztrálók (a továbbiakban együttesen Érintett) adatait kezeli.

A Szolgáltató, mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Az adatok kezelésével összefüggésben a Szolgáltató ezúton tájékoztatja az Érintetteket a Honlapon általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett elveiről és gyakorlatáról, valamint az érintettek jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.

Az Érintett a Honlap használatával elfogadja az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárul az alábbiakban meghatározott adatkezelésekhez.

A Perfect Enterprises Kft.  adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a https://gentlemanus.hu/adatvedelmi-nyilatkozat/ címen.  A Perfect Enterprises Kft. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Az esetleges változásokról a megfelelő időben értesíti látogató közönségét.

Jelen közleményünkhöz kapcsolódó kérdésekkel kérjük forduljon hozzánk e-mailben az info KUKAC gentlemanus.hu címen, és megválaszoljuk kérdését.  A Perfect Enterprises Kft. elkötelezett ügyfelei illetve partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja az ügyfelek és partnerek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A Perfect Enterprises Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

A Perfect Enterprises Kft. az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2. Az adatkezelő adatai

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, info KUKAC gentlemanus.hu e-mail címen, valamint a 2100 Gödöllő, Domboldal utca 4. szám alatti levelezési címen léphet kapcsolatba velünk, azaz az adatkezelővel.  A Perfect Enterprises Kft. minden hozzá beérkezett e-mailt, a személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb 1 év elteltével töröl.

Cégnév: Perfect Enterprises Kft. 
Székhely: 8220 Balatonalmádi Árok utca 7
Cégjegyzékszám: 19-09-523728
Bejegyző bíróság: Budapest környéki törvényszék cégbírósága
Adószám: 23957037-2-13
Telefonszám: +36-30-779-17-97
E-mail: info KUKAC gentlemanus.hu
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-63446/2013.

Az adatkezelő adatvédelmi tisztviselőt nem nevez ki, mivel weboldalán nem kezel különleges adatokat, nem végzi az érintett ügyfelek és / vagy partnerek tömeges illetve szisztematikus megfigyelését, nem végez profilalkotást illetve olyan adatkezelést, amely az érintettekre nézve magas kockázattal jár, ezenkívül nem alkalmaz kockázatot jelentő új technológiát.

3.  A kezelt személyes adatok köre

3.1 A weboldal használata során megadásra kerülő személyes adatok

Kapcsolatfelvétel esetén:

  • Keresztnév: Kötelező mező (jelenleg). Célja, hogy az érdeklődőt válaszunkban a keresztnevén lehessen megszólítani. Szükségességének mértéke: alacsony. Mivel azonban csak az érdeklődő keresztnevét kérjük, ez az adat azonosításra nem alkalmas.
  • E-mail cím: Kötelező mező. Célja, hogy az érdeklődő kérdésére választ kaphasson. Szükségességének mértéke: magas.
  • Kérdés, illetve üzenet tárgya: Kötelező mező. Célja, hogy az érdeklődő a kérdését fel tudja tenni. Szükségességének mértéke: magas.

Kapcsolatfelvételt az Érintett kezdeményezhet a Szolgáltató felé, a weboldalon elhelyezett űrlapokon keresztül. A kapcsolatfelvételhez szükséges fentebb felsorolt adatok önkéntes adatszolgáltatáson alapulnak. Kapcsolatfelvétel esetén tehát az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása.

Termék(ek) megrendelése esetén:

  • Vezeték és Keresztnév: Kötelező mező. Célja, hogy a megrendelő részére elküldhető legyen az általa megrendelt termék. A szállítást végző Magyar Posta / GLS csak teljes név megadásával szállítja ki a küldeményeket. Szükségességének mértéke: magas.
  • E-mail cím: Kötelező mező (jelenleg). Célja, hogy a megrendelő részére automatikus visszaigazolást küldjünk a megrendeléséről, valamint a küldeményének elindításáról. Szükségességének mértéke: közepes.
  • Pontos szállítási cím: Kötelező mező. Célja, hogy a megrendelő részére elküldhető legyen az általa megrendelt termék. A szállítást végző Magyar Posta / GLS csak pontos szállítási cím megadásával szállítja ki a küldeményeket. Szükségességének mértéke: magas.
  • Telefonszám: Nem kötelező mező. Célja az esetleges felmerülő problémák, valamint tájékoztató jellegű információk közlése (pl. fizetési problémák, szállítási késedelem jelzése, pontos szállítási időpont előrejelzése) esetén telefonon értesítést nyújthassunk a megrendelő részére. Szükségességének mértéke: alacsony.
  • Megrendelt termék(ek): Kötelező mező. Célja, hogy a megrendelő részére elküldhető legyen az általa megrendelt termék. Szükségességének mértéke: magas.
  • Fizetési mód: Kötelező mező. Célja, hogy a megrendelő az általa kiválasztott fizetési mód szerint tudja kiegyenlíteni a megrendelt termék(ek) vételárát. Szükségességének mértéke: magas.
  • Egyéb megjegyzés: Nem kötelező mező. Célja, hogy a megrendelő egyéb információval tudja pontosítani megrendelését. Szükségességének mértéke: alacsony.

Termékek megrendelését az Érintett kezdeményezheti a Szolgáltató felé, a weboldalon elhelyezett Kosár és Pénztár oldalak segítségével. A termékek megrendeléséhez szükséges fentebb felsorolt adatok önkéntes adatszolgáltatáson alapulnak. Termékek megrendelése esetén tehát az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása.

Hírlevél feliratkozás esetén:

  • Keresztnév: Kötelező mező (jelenleg). Célja, hogy a hírlevél feliratkozót az e-mailekben a keresztnevén lehessen megszólítani. Szükségességének mértéke: közepes. Mivel azonban csak az érdeklődő keresztnevét kérjük, ez az adat azonosításra nem alkalmas.
  • E-mail cím: Kötelező mező. Célja, hogy a hírlevél feliratkozó az általa igényelt hírleveleket a saját e-mail címre megkaphassa. Szükségességének mértéke: magas.
  • Születésnap: Nem kötelező mező. Célja, hogy a hírlevél feliratkozó számára, születésnapi évfordulóján köszöntést küldjünk. Szükségessége: alacsony.

Hírlevél feliratkozást az Érintett kezdeményezhet a Szolgáltató által szolgáltatott tartalmakra, a weboldalon elhelyezett feliratkozó űrlapok segítségével. A hírlevél feliratkozáshoz (vagyis a Szolgáltató által nyújtott e-mailben kiküldött tartalmak) igényléséhez szükséges fentebb felsorolt adatok önkéntes adatszolgáltatáson alapulnak. Hírlevél feliratkozás esetén tehát az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása.

Felhasználói fiók regisztrációja esetén:

  • E-mail cím: Kötelező mező. Célja, hogy a regisztráló biztonságosan be tudjon jelentkezni a saját fiókjába. A regisztráló e-mail címét a Szolgáltató látja a rendszerében, azonban arra semmilyen hírlevelet nem küld, csak abban az esetben, ha azzal a e-mail címmel a regisztráló feliratkozott a Szolgáltató hírlevélre is. Szükségessége: magas.
  • Felhasználói fiók jelszó: Kötelező mező. Célja, hogy a regisztráló biztonságosan be tudjon jelentkezni a saját fiókjába. A felhasználói jelszót kizárólag a regisztráló személy ismeri, a Szolgáltató nem. Szükségessége: magas.
  • Vezeték és Keresztnév: Nem kötelező mező. Célja, hogy a regisztráló részére egy esetleges megrendelés esetén elküldhető legyen az általa megrendelt termék. Szükségessége: közepes.
  • Pontos szállítási cím: Nem kötelező mező. Célja, hogy a regisztráló részére egy esetleges megrendelés esetén elküldhető legyen az általa megrendelt termék. Szükségessége: közepes.
  • Telefonszám: Nem kötelező mező. Célja, hogy a regisztráló egy esetleges megrendelés esetén sms értesítést kaphasson a szállító partnerünktől. Szükségessége: alacsony.

Felhasználói fiók regisztrációja nem kötelező az online megrendeléshez. Funkciója az újrarendelés egyszerűsítése, illetve gyorsítása.  Felhasználói fiók létrehozását az Érintett kezdeményezhet a Szolgáltató által szolgáltatott tartalmakra, a weboldalon elhelyezett feliratkozó űrlap segítségével. A Felhasználói fiók létrehozásához szükséges fentebb felsorolt adatok önkéntes adatszolgáltatáson alapulnak. Felhasználói fiók létrehozása esetén tehát az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása.

Felhasználói hozzászólások a Szolgáltató által közzétett tartalmakhoz esetén:

  • E-mail cím: Kötelező mező. Célja, hogy a Szolgáltató által közzétett tartalmakhoz a hozzászóló legalább alapszinten azonosítsa magát, a weboldal spammelésének elkerülése érdekében . A hozzászóló e-mail címét a Szolgáltató látja a rendszerében, azonban arra semmilyen hírlevelet nem küld, csak abban az esetben, ha azzal a e-mail címmel a hozzászóló feliratkozott a Szolgáltató hírlevélre is. A hozzászólók e-mail címe nem publikus a többi látogató számára. Szükségessége: magas.
  • Keresztnév: Kötelező mező. Célja, hogy a Szolgáltató által közzétett tartalmakhoz a hozzászóló legalább alapszinten azonosítsa magát. Szükségessége: közepes.
  • Felhasználó hozzászólása: Kötelező mező. Célja, hogy a hozzászóló a véleményét leírja a Szolgáltató által közzétett tartalmakhoz kapcsolódóan.
  • Weboldal url: Nem kötelező mező. Célja, hogy a felhasználó egy általa hivatkozott weboldal elérhetőségét be tudja illeszteni. Szükségessége: alacsony.

Felhasználói hozzászólást az Érintett kezdeményezhet a Szolgáltató által szolgáltatott tartalmakhoz kapcsolódóan, a weboldalon elhelyezett hozzászólást lehetővé tevő űrlapok segítségével. A hozzászóláshoz szükséges fentebb felsorolt adatok önkéntes adatszolgáltatáson alapulnak. Felhasználói hozzászólások esetén tehát az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása.

3.2 Technikai adatok

A Perfect Enterprises Kft. a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

A Perfect Enterprises Kft. az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

A Perfect Enterprises Kft. olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

A Perfect Enterprises Kft. az adatkezelés során megőrzi:

  • a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  • a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
  • a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

A Honlap html kódja a Szolgáltatótól független, külső szerverről érkező és külső szerverre mutató hivatkozásokat tartalmazhat. E hivatkozások szolgáltatói az ő szerverükre történő közvetlen kapcsolódás miatt felhasználói adatokat képesek gyűjteni.

3.3 Cookie-k (Sütik)

A sütik feladata:

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  • megkönnyítik a weboldal használatát;
  • minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a gentlemanus.hu weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

Az gentlemanus.hu weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a gentlemanus.hu weboldal információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket. Amennyiben az Érintett nem szeretné, hogy a Google Analytics a fenti adatokat az ismertetett módon és céllal mérje, telepítse böngészőjébe az ezt blokkoló kiegészítőt.

Jelszóval védett munkamenethez használt cookie

Bevásárlókosárhoz szükséges cookie

A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció, tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy az Érintett saját böngészőjében:

  • hogyan tudja letiltani a cookie-kat,
  • hogyan fogadhat el új cookie-kat,
  • hogyan adhat utasítást böngészőjének arra, hogy új cookie-t állítson be, vagy
  • hogyan kapcsoljon ki egyéb cookie-kat.

A fentieken túl: a gentlemanus.hu weboldalának felkeresésekor a láblécben található „Ok” vagy „Nem fogadom el” gombok egyikének kiválasztásával a látogató eldöntheti, hogy elfogadja –e a Harmadik fél által elhelyezett sütiket, vagy elutasítja azokat.

3.4 Internetes rendeléshez kapcsolódó adatok

Lásd a 3.1-es pont, „Termék(ek) megrendelése esetén” résznél felsoroltakat.

3.5 Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok

Lásd a 3.1-es pont, „Kapcsolatfelvétel esetén” résznél felsoroltakat.

3.6 Hírlevélhez kapcsolódó adatok

Hírlevél feliratkozás esetén az Érintett email címét illetve keresztnevét köteles megadni a Szolgáltató részére.

A hírlevél direkt marketing elemekkel rendelkezik és reklámot is tartalmaz. Szolgáltató a hírlevél igénybevétele során az Érintett által megadott adatokat kezeli.

 

3.7 Felhasználói fiók regisztrációjának adatai

Lásd a 3.1-es pont, „Felhasználói fiók regisztrációja esetén” résznél felsoroltakat.

3.8 Felhasználói hozzászólások adatai

Lásd a 3.1-es pont, „Felhasználói hozzászólások a Szolgáltató által közzétett tartalmakhoz esetén” résznél felsoroltakat.

4. A kezelt adatok tervezett felhasználása és megőrzési ideje Perfect Enterprises Kft. 

A naplózott adatokat a rendszer – az utolsó látogatás dátumának kivételével, amelyet automatikusan felülír – a naplózás időpontjától számított 2 hétig tárolja.

Fenti rendelkezések nem érintik a jogszabályban (pl. számviteli jogszabályokban) meghatározott megőrzési kötelezettségek teljesítését, valamint a Honlapon történő regisztráció során vagy egyéb módon adott további hozzájárulások alapján történő adatkezeléseket.

5. Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

5.1 Általános adatkezelési irányelvek

A Perfect Enterprises Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják.  Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket.

Felhívjuk a Perfect Enterprises Kft. részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.  Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

  • évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);
  • Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);
  • évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  • évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
  • évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);
  • évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt.).

Szolgáltató a neki megadott személyes adatokat, azok valódiságát nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy, Érintett, szerződő felel. Bármely Érintett e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt az Érintettet terheli, aki az e-mail címet regisztrálta.

5.2 Az adatkezelés célja

A Szolgáltató az Érintett által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, a megrendelés teljesítése, a számlázás lehetővé tétele, a termékek postázása, kapcsolattartás, a létrejött szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása és – ha az Érintett feliratkozott hírlevélre – hírlevél küldése érdekében tárolja és kezeli.

Az automatikusan rögzítésre kerülő adatok célja statisztikakészítés, az informatikai rendszer technikai fejlesztése.

A Szolgáltató a megadott személyes adatokat a fent meghatározott céloktól eltérő célokra nem használja, illetve használhatja fel. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak törvény ettől eltérően nem rendelkezik kötelező erővel – az Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.

Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat a Szolgáltató az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az Érintettet tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

6. Az adatok fizikai tárolási helyei

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szavazás során generálódnak és melyeket a gentlemanus.hu rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az gentlemanus.hu adatkezelője, valamint a tárhely szolgáltatója fér hozzá.

7. Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre

Az adatokat elsődlegesen Szolgáltató illetve Szolgáltató belső munkatársai jogosultak megismerni, azonban azokat nem teszik közzé, harmadik személy(ek) részére nem adják át.

Szolgáltató a megrendelések teljesítése, az elszámolás rendezése, tartalmak szolgáltatása körében adatfeldolgozót (pl.: rendszerüzemeltető, fuvarozó vállalat, könyvelő, hírlevélküldő, külső fizetési szolgáltató) vehet igénybe. Szolgáltató az ilyen külső szereplők adatkezelési gyakorlatáért nem felelős.

Adatfeldolgozók megnevezése:

Név: Magyar Posta ZRt.
Székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6.
E-mail cím: ugyfelszolgalat KUKAC posta.hu
Tevékenység: postaszolgálat

A  Magyar Posta Zrt. adatkezelő a postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény 54. § értelmében:

  1. § (1) A postai szolgáltató a postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos vagy a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat – az 55. § (1)-(5) bekezdésében foglalt eltérésekkel, közérdeken alapuló célból, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben foglaltak figyelembevételével – e törvény felhatalmazása alapján – adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Ennek megfelelően a Magyar Posta Zrt.-vel nem kell adatfeldolgozói szerződést kötni az igénybe vett szolgáltatások nyújtására.

Név: GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.
Székhely: 2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2.
E-mail cím: info KUKAC gls-hungary.com
Tevékenység: posta és futárszolgálat

Név: Struktúra Coop Zrt.
Székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 85. C. ép. IV. em.
Tevékenység: könyvelési szolgáltatás

Név: RackForest Kft.
Székhely: Budapest, Victor Hugo u. 11. 5.emelet
E-mail cím: info kukac rackforest.com
Tevékenység: weboldal tárhelyszolgáltatás

Név: ActiveCampaign Inc.
Székhely: 150 North Michigan Avenue, Suite 1230, Chicago, IL 60601 USA
Webhely: http://www.activecampaign.com/
Tevékenység: Hírlevél küldő szolgáltatás

Név: PayPal (Europe) S.à r.l. et Cie, S.C.A.
Székhely: R.C.S. Luxembourg B 118 349
E-mail cím: paypal.com/hu/selfhelp/home
Tevékenység: Online fizetési szolgáltatás

Név: Barion Payment Zrt.
Székhely: 1117 Budapest, Infopark sétány 1.
E-mail cím: hello kukac barion.com
Tevékenység: Online fizetési szolgáltatás

A fentieken túl az Érintettre vonatkozó személyes adatok továbbítására kizárólag törvényben kötelezően meghatározott esetben, illetve az Érintett hozzájárulása alapján kerülhet sor.

8. Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

8.1 Tájékoztatáshoz való jog

A Perfect Enterprises Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Szolgáltató az Érintett kérésére tájékoztatást ad a rá vonatkozó, általa kezelt adatokról, az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá – az Érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. Szolgáltató a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást.

A Szolgáltató – ha belső adatvédelmi felelőssel rendelkezik, a belső adatvédelmi felelős útján – az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, valamint az Érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az Érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel Érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

Az Érintett bármely, az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, illetve észrevétellel a Szolgáltató munkatársához fordulhat a 2. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül.

 

8.2 Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

8.3 Helyesbítés joga

Az érintett kérheti a Perfect Enterprises Kft. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését. Az adatok helyesbítésének kérése történhet a Perfect Enterprises Kft. felé intézett postai vagy elektronikus levélben, a 2-es pontban megjelölt elérhetőségeken. Az érintett az alábbi adatlap kimásolásával, majd nyomtatásával és kitöltésével helyesbítheti a Szolgáltatónál nyilvántartott adatait. Másolható adatlap (jelöljük ki a lenti sorokat, majd másoljuk ki a vágólapra, és illesszük be egy tetszőleges szövegszerkesztőbe, majd ott töltsük ki az adatokat).


MÁSOLHATÓ ADATLAP adatmódosításhoz

KAPCSOLATFELVÉTELI ADATOK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

  • E-mail cím:
  • Keresztnév:

MEGRENDELÉSI ADATOK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

  • Vezetéknév:
  • Keresztnév:
  • E-mail cím:
  • Számlázási cím:
  • Szállítási cím:
  • Telefonszám:
  • Megrendelt termék (ek):
  • Egyéb megjegyzés:

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁSI ADATOK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

  • E-mail cím:
  • Keresztnév:

Az Érintett által, a Szolgáltató weboldalán létrehozott Felhasználói Fiók adatait az érintett direktben tudja módosítani a felhasználóneve, és titkos jelszavával történő bejelentkezése után.

8.4 Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Perfect Enterprises Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Felhasználói fiók törlése: az Érintett által, a Szolgáltató weboldalán létrehozott Felhasználói Fiókját, és annak adatait az érintett direktben tudja törölni, a felhasználóneve és titkos jelszavával történő bejelentkezése után.

8.5 Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Perfect Enterpsises Kft. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

8.6 Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

8.7 Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

8.8 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

8.9 Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

8.10 Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

8.11 Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 0613911400
Fax: 0613911410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: http://www.naih.hu

9.  E-mail címek felhasználása

A Szolgáltató kiemelt figyelmet fordít az általa kezelt elektronikus levélcímek felhasználásnak jogszerűségére, így azokat csak az alábbiakban meghatározott módon használja fel (tájékoztató vagy reklám) e-mail küldésére.

Az e-mail címek kezelése elsősorban az Érintett azonosítását, a megrendelések teljesítése, szolgáltatások igénybe vétele során a kapcsolattartást szolgálja, így elsősorban ennek érdekében kerül sor e-mail küldésére.

10. Adatbiztonság

Szolgáltató kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

A személyes adatokat bizalmas adatként minősíti és kezeli, illetve a munkavállalókkal a személyes adatok kezelésére vonatkozóan titoktartási kötelezettséget ír elő. Az informatikai rendszereket tűzfallal védi, és vírusvédelemmel látja el. Az elektronikus adatfeldolgozást, nyilvántartást számítógépes program útján végzi, amely megfelel az adatbiztonság követelményeinek. A program biztosítja, hogy az adatokhoz csak célhoz kötötten, ellenőrzött körülmények között csak azon személyek férjenek hozzá, akiknek a feladataik ellátása érdekében erre szükségük van. A személyes adatok védelme érdekében gondoskodik az elektronikus úton folytatott bejövő és kimenő kommunikáció ellenőrzéséről, biztosítja az adatok és az azokat hordozó eszközök, iratok megfelelő fizikai védelmét.

11.  Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

A Perfect Enterprises Kft. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési Tájékoztatót az Érintettek Honlapon keresztül történő előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa. A módosítás hatályba lépését követően az Érintett a Honlap használatával ráutaló magatartással elfogadja a módosított Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat.

Jelen Adatkezelési Tájékoztató 2021.03.01 napjától érvényes.

Az Adatkezelési tájékoztató az alábbi linken érhető el: https://gentlemanus.hu/adatvedelmi-nyilatkozat/

Balatonalmádi 2021.03.01

Első vásárlóként a Kosár oldalon válts be a KUPON10 kuponkódot és 10% kedvezményt kapsz!

Ez a weboldal „cookie-kat” más néven „sütiket” használ.